A fény magasabb dimenzióiból származó kozmikus szeretet beágyazott
frekvenciáivalÜdvözöllek a "Kozmikus szeretet a megoldás mindenre" sorozat 22. részében!
Az előző részekben megbeszéltük a földi társadalom azon főbb problémáit, amik
szenvedést, katasztrófákat, és betegségeket okoztak. Ebben a részben azok
kihívásaira tekintünk rá, akik rendelkeznek már valami tudással, és szükségük
van az összes blokkoló akadály meggyógyítására ahhoz, hogy aktiválják a valódi
kozmikus szeretetet a szívükben és tudatosságukban. Mivel ez fog segíteni
hozzáigazodni azokhoz a magasabb átformáló energiákhoz, amelyeken keresztül akar
menni a Föld bolygó.
A szívben és a tudatosságban lévő kozmikus szeretet nélkül nem lehetséges
behangolódni a fény magasabb energiáira, vagy leszületni a magasabb dimenziókba.
Nem számít, hogy hány könyvet olvastatok el, vagy hogy mennyi videót néztetek is
meg, mindez a tudás értéktelen, ha az egyén nem aktiválja a fény valódi kozmikus
szeretetenergiáját a tudatosságban. Ez az, amiért ebben a sorozatban többnyire
arra a fontos tudásra és bölcsességre összpontosítunk, amit egy léleknek
szükséges elsajátítania. Mivel az egyetlen dolog, amit egy lélek minden egyes
életben magával visz, az a tudatosságban lévő megtanult bölcsesség, és az
eredményezett jellem. Ez az, amiért egy gyermeknek már egyénisége van, amikor
megszületik. Ez az a karakter, amit a lélek előző életeiben kifejlesztett. Egy
bölcs és intelligens lélek, a kozmikus szeretet tudatosságát, békét, és
jóakaratot fejleszti. Mentes a negatív jellemvonásoktól, mentes a dogmatikus
hitrendszerektől, és mentes a természet rombolásától illetve beszennyezésétől.
Ezért ez a lélek pozitív karmát hoz létre, spirituálisan gyorsabban fejlődik, és
ez egy igazi segítség az egész társadalom fejlődése számára.
Néhány olyan képesség megléte, mint a nyitott harmadik szem, vagy az üzenetek
fogadása néhány entitástól, nem a spiritualitás jele. Sok gonosz és megszállott
ember is rendelkezik ezekkel a képességekkel, ők helytelenül használják őket. Az
egyetlen jele annak, hogy valaki spirituális az, amikor a személy az ego,
arrogancia, gyűlölet és féltékenység bármilyen nyoma nélkül rendelkezik a
szívében és a tudatosságában lévő kozmikus szeretet energiájával.
Ha a többség a mindennapi életben használná a kozmikus egyetemes szeretetet,
akkor lépésről-lépésre lehetséges lenne megteremteni a béke és a boldogság
pozitív környezetét - csak úgy, mint a magasan fejlett bolygók esetében. A
korábbi részekben átadtam minden olyan tudást és bölcsességet, ami szükséges
ezen kiegyensúlyozatlan társadalom meggyógyításához a Földön. De ameddig a
többség nem használja a szeretet tudatosságát, ezt a bölcsességet meg kell
ismételni. A bölcsesség és a tudás megismétlése ebben a sorozatban, segít
visszaemlékezni illetve kimutatni a tudatosságban lévő magasabb bölcsességet, és
stabil részévé tenni annak. Csak úgy, mint ahogyan az állandó víz és a napfény
is segít egy növénynek növekedni.
Mindig van választásunk, hogy a szeretet jellemét használjuk, és a fény,
boldogság, béke illetve bőség útját járjuk, hogy egy gonosz jellemmel ne essünk
bele a sötétség és negativitás csapdáiba. Nem számít, ha mások azt választották,
hogy negativak legyenek és gátolják a fejlődésüket, nekünk megvan rá a saját
választásunk. Dönthetünk úgy, hogy birtokoljuk a fényt és a szeretetet a
tudatosságunkban, hogy egy egészséges tényezője legyünk a bolygónak, és hogy
pozitív karmát hozzunk létre az elkövetkezendő életeink számára. Különösen a mai
kaotikus társadalomban, amikor sok negatív emberi lény használja fel rosszul az
internetet arra, hogy sértegessen és megbántson másokat, vagy hazugságokat
mondjon másokról. Fontos a szeretet tudatosságának meglétére összpontosítani.
Ahogyan azt minden előző részben elmondtam, a Létezésben minden energia. Minden
a finomanyagi energiával van kapcsolatban. Minden látható és láthatatlan, minden
dimenzióban. Minden és mindenki a bolygón - az összes univerzumban -
energetikailag kapcsolatban van a Létezés finomanyagi energiamezejével, és ezért
mindennek hatása van mindenre.
Az összes gondolatunk, érzésünk, és tettünk olyan energiát teremt meg, ami
létrehozza a környezetünket
Minél jobban összpontosítunk a Forrás energiájára, a fény és a szeretet
energiájára, a környezet annál jobban át tud alakulni a harmónia egy helyévé. Ez
az, amiért mi fénymunkások a fénymunkát csináljuk, és a kozmikus
szeretetenergiát használjuk arra, hogy megtisztítsuk a negatív energiákat a
Földön. Nem számít, hogy ezek az energiák a jelenből, vagy a múltból származnak.
Plejádi fénymunka-gyógyítás Spanyolországban
Ezúttal Spanyolországban voltak fénymunkásaink, később pedig Görögországban.
Tehát annak érdekében, hogy tiszta és magas energiát használjunk, elmentünk
Alicante-ba a hegyekbe, így használhatjuk ezt az energiát a fénymunkánkhoz. A
bázisunk Confrides kis faluja volt. Itt hegyi sétát tettünk, rálátással a
Guadalest tóra. Ezen az első sétán megtisztítottuk az energiáinkat, és
feltöltöttük a hegyek energiájával. Este néztük a csillagokat, láttunk pár
energiagömböt. Következő napon elmentünk a Puig Campana hegyhez - ami 1400 méter
magas -, hogy megcsináljuk az első fénymunkánkat. Ennek a hegynek kristályok
vannak a belsejében, és azok még jobban megnövelik a hegy energiáját. A hosszú
úton felfelé sok kristályt találtunk, amelyek a hegy ajándékai voltak, mivel
néhány embernek évente szüksége van arra, hogy a felszínen látható kristályokat
megtalálják. Tehát a meditációnkban később felhasználtuk ezeket a kristályokat.
Találtunk egy olyan barlangot a hegy csúcsának a közelében, amit évmilliókkal
ezelőtt hullámok alkottak meg, mikor ez a terület a tenger alatt volt. Ez volt a
tökéletes hely a meditációra, mert egy barlangban közelebb vagytok a hegy
kristályaihoz, és az energia erősebb is.
Spanyolország, Portugália, Anglia, Franciaország, és Hollandia sok negatív
karmát halmozott fel a múltban, az őslakos amerikai indiánok megölése, a
milliónyi afrikai Amerikába történő rabszolgaságba kényszerítése, a más
országokból származó arany, ősi könyvek és tárgyak ellopása, valamint a kapzsi
vallási papok és királyok által.
A negatív tettek negatív karmát teremtenek
Azok, akik szenvedést és manipulációt okoztak az elmúlt életekben, negatív
karmát hoztak létre önmaguk számára. Mivel emberek millióinak gátolták a
fejlődését, ismét újraszülettek azokba az országokba, hogy helyrehozzák és
kiigazítsák azt, amit tettek. Itt Spanyolországban még mindig létezik néhány
régi szokás és negatív energia, mint a bikák megölése az arénákban, hogy
kielégítsék a vérszomjat és a démonokat. Több száz középkori kastély sugározza a
régi energiákat. Még mindig jelen van azon gazdag családok dicsőítése, akik azt
akarják, hogy királyokként imádják őket.
A középkori tudatosság gátolja a spirituális fejlődést
Tehát, még jelen van a középkor energiája, és ez a régi negatív tudatosság más
európai helyeken is látható, mint Franciaország, Németország, Anglia, vagy
Olaszország. A régi negatív energiák és a múltból származó teher gátolják a
spirituális fejlődést. Mindegyik országban a Földön meg kell gyógyítani és
tisztítani őket. Ahogy átbeszéltük azt az összes előző részben is, minden
energia, és az energiának hatása van a gondolatainkra, érzelmeinkre, a
környezetre, vagy az időjárásra.
A következő napon elmentünk a Confrides Alicante-ban lévő Font de l'arbre
hegyhez, hogy meditáljunk, és gyógyító energiát küldjünk az egész bolygónak.
Később elmentünk a Castell de Guadalest-hez. Ebben a modern földi társadalmi
káoszban, fontos, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot a Kozmikus Tudatosság
energiájával, annak érdekében, hogy rendelkezzünk a szeretettel, bölcsességgel,
és intelligenciával, és hogy mentesek legyünk a negatív helyzetektől vagy a
betegségtől. Néhány földönkívüli azt mondja, hogy a 3 különböző világegyetemben
megtalált összes faj közül, a földi emberek az egyetlenek, akik a leginkább
öngyilkos gondolatokkal rendelkeznek. Ez az, amiért a legtöbb földi ember nem
érti az életet, és egyáltalán nincs is tudatában az újraszületésnek, vagy a
karmának.
Az egész bolygót meg lehetne gyógyítani, ha a földi emberek többsége a szeretet
tudatosságát használná. A magasan fejlett bolygókon mindenkinek egyetemes
szeretettudatossága van. Ez az, amiért ezek a bolygók békében, bőségben, és
nagyon magas spirituális intelligenciában élnek. Tehát okos dolog lenne tanulni
a fejlett társadalmaktól, a magasabb dimenzióktól, és edzeni, művelni, nevelni a
saját tudatosságunkat, hogy egy magasabb Kozmikus Tudatosságot érjünk el.
A spirituális fejlődés egy folyamat, ami sok életen keresztül át halad. Nem
nyomhattok meg egy gombot, és történhet meg egy másodperc alatt. A bölcsességet
csupán sok életen át tartó sok tapasztalat által lehet elnyerni, és
természetesen a tapasztalatok leckéinek és bölcsességének megértése által. Nem
erőltethetitek magatokat vagy másokat arra, hogy váljanak másnapra
spirituálissá, illetve érthetitek meg, hogy hogyan is működik a Létezés. Ha azt
akarjátok, hogy egy virág növekedjen, akkor azt nem nyithatjátok ki erővel.
Adhattok neki vizet és fényt, majd várhattok addig, ameddig a virág magától ki
nem nyílik. Néhányan ebben az életben fognak kinyílni, a legtöbben pedig egy
másikban.
A spirituális fejlődésnek semmi köze sincs néhány földi dogmatikus fanatikustól
származó, babonában való vak hithez.
A vallások az oka a gyűlöletnek, háborúknak, perverzióknak, és lelkek millióit
gátolják abban, hogy megtalálják a fényt
A spirituális fejlődés egy olyan alapvető egyetemes folyamat, amin minden egyes
lélek, sokmilliónyi életben keresztülmegy. A spirituális fejlődés nem egy új út,
nem egy titok, nem valamilyenfajta modern irányvonal, és semmi köze sincs a
hitrendszerekhez. Valójában ez a legöregebb és legtisztább út, ami csak létezik
az egész Létezésben, az összes univerzumban. Egyszerűen azért, mert az része a
Kozmikus Tudatosságnak (Istennek). Tehát nincs titok, mint, ahogyan azt a hamis
filmekben látjátok. A valóságban ez a legöregebb és a legismertebb gyakorlat az
univerzumokban, és sok bolygón évmilliók óta tanítják is. A spirituális
fejlődés, a sok életen átívelő Kozmikus Tudatosság (Isten) fény és
szeretetenergiájával kapcsolatos valódi személyes tapasztalatokból ered. A
bölcsességnek időre van szüksége a növekedéshez. A spirituális mesterek életek
ezreiben tanultak és fejlesztették önmagukat, nem csak egyben. "Minden virágnak
megvan a maga virágzási ideje." Néhány embernek sok életre van szüksége ahhoz,
hogy spirituálisan fejlődjön, mert elmulasztották elsajátítani az alacsonyabb
dimenziók leckéit a Földön. Ráadásul néhány ember, aki spirituálisnak hívja
magát, a valóságban nem az, mivel még van egójuk, arroganciájuk, gyűlöletük,
féltékenységük, babonáik, vagy dohányoznak, isznak, drogoznak, illetve függnek
valamitől.
A Földön az emberi fejlődés 3 főbb kategóriáját láthatjuk: nem spirituális (kb.
99%), spirituális érdeklődésű vagy folyamatban van (kb. 0.125%), és
spirituálisan fejlett (kb. 0.01%). Az első kategóriába tartozik a földi emberek
többsége, ami negatív energiát teremt meg: gyűlölet, ego, arrogancia, kapzsiság,
irigység, sértegetés, versengő gondolkodásmód, hajlamok, bármi megölése, démoni
dogmatikus hitrendszerek, démoni titkos kormányzatok, kapzsi emberek a
hatalomban, fegyverek (katonaság) imádata, állatok megölése és a tetemük
elfogyasztása, alkohol fogyasztása, bármilyen fajta dohányzás, piercingekkel és
tetoválásokkal való elcsúfítás, mások ütlegelése és sértegetése primitív
sportjátékok miatt, bármilyen fajta technológia helytelen használata, hogy
másokat bántsanak vele, a természet és az atmoszféra beszennyezése, és minden
más negatív energiával történő cselekedet a bolygón. Az ebben a kategóriában
lévő emberek negatív karmával rendelkeznek, és a jelenlegi illetve sok
elkövetkezendő életeikben meg kell majd tisztítsák azt. Néhány pozitív
földönkívüli azt mondja, hogy semmi érdeklődésük sincs az irányba, hogy földi
emberekkel találkozzanak, mivel egy másik faj sem gúnyolja ki a többi fajt, és
öli meg a másikat, mint ahogyan azt a földi emberek teszik. Ma az internettel és
a TV-vel, még jobban is, mint sok évvel ezelőtt. Úgy tűnik, hogy a többség
minden évben egyre jobban és jobban elfajul egy őrült és buta fajjá. Csak a
leglényegtelenebb primitív vagy őrült dolgok iránt érdeklődik, és nincs
érdeklődése a spirituális fejlődés irányába. Annak érdekében, hogy fejlett és
pozitív társadalom legyen, fontos hogy az egyetemes szeretetre és a spirituális
fejlődésre legyen összpontosítva, és töröljön minden fajta negatív viselkedést
ebből a kategóriából.
A második kategóriában azok a lelkek vannak, akik egy jobb tudatosságot
fejlesztettek ki, és egy magasabb célra gondolnak az életben. Néhányan
érdeklődnek a spirituális fejlődés iránt, és el is kezdték tanulmányozni azt.
Ebben a köztes állapotban egy léleknek bizonyítania kell azt, hogy a legmagasabb
szintre akar fejlődni, és nem zuhan vissza az első kategóriába. Ez az, amiért
ebbe a kategóriában még láthatunk néhány olyan embert, aki még sérteget és támad
más fejlettebbeket, mivel még rendelkeznek pár az egóból, arroganciából,
féltékenységből, vagy elmúlt életekből származó vallási agymosásból eredő olyan
gáttal, amit meg kell gyógyítani és át kell alakítani. Tehát ebben az állapotban
sok tanuló követ el hibákat, és hoz létre negatív karmát, ha nem tanulják meg
meggyógyítani az össze belső gátat, hogy legyenek alázatosak, és ne essenek
vissza a negatív viselkedési mintázatokba. Ebben a kategóriában szintén sok
olyat látunk, aki a gyógyulás vagy a közvetítés tesztfázisában van. Ebben az
állapotban bizonyítanotok kell azt, hogy a kozmikus energiát a helyes
szeretetenergiával használjátok együtt. Néhányan a jó energiával dolgoznak, de
sokan rendelkeznek még egóval, féltékenységgel, és arrogáns jellemmel. Ezek azok
az emberek, akik az elmúlt életeikben rosszul használták az erejüket, és most
karmával rendelkeznek, hogy elegendő jócselekedetet tegyenek meg a negatív karma
megtisztításának érdekében. Közülük sokan helytelenül használták az erejüket
Atlantiszon. Tehát, ha valaki közvetítésre, vagy gyógyításra használja a
kozmikus energiát, akkor ez az ember nem automatikusan egy spirituális személy.
A fejlődés ezen állapotában ez a személy az energia egy fogadója, és most meg
kell tanulnia helyesen használni ezt a magasabb energiát. A valóságban ez a
személy egy tesztfázisban van, ahol jóvá kell hagynia a Létezésnek, hogy a
kozmikus energiát a szívből jövő fény és szeretetenergiával együtt használja,
nem pedig egoista elméből, hogy nagyszerűbbnek érezze magát másoknál - mivel ez
volt a múltból eredő negatív helytelen használat, mint Atlantiszban.
Csak az, aki igazán spirituális tudja a valódi kozmikus szeretetenergiát a
szívébe és a tudatosságába égetni. Aki ezelőtt van, az csak egy olyan iskolai
osztályos tanuló, amelyikben vizsgákat kell elsajátítania. Ha az egónak,
arroganciának, féltékenységnek, vagy gyűlöletnek bármilyen nyoma is jelen van,
akkor a lecke nincs megtanulva, és meg kell, hogy ismételjétek azt a következő
életetekben. Ha olvastok ugyan spirituális könyveket, de nem használjátok ezt a
tudást a mindennapi életben, akkor ez a tudás haszontalan a számotokra, és
elvesztegetitek az életeteket. Olyan ez, mintha lenne egy kulcsotok, hogy
kinyissátok a zárka ajtaját, de ti inkább bent maradtok. Még rosszabb az, ha
helytelenül használjátok fel a spirituális könyvek tudását, hogy megsértsetek és
mebántsatok másokat. Ebben a második kategóriában lévő tanulóknak, akik egóból
és arroganciából megbántottak más embereket, mélyen bocsánatot kellene kérniük,
megbánniuk a dolgot, és megtisztítaniuk a gátló negatív energiát. A jellemet
teljesen át kell formálni és meg kell tisztítani minden energetikai
szennyeződéstől. Ha ez nincs megcsinálva, akkor a negatív energia meg fog
maradni, és át lesz szállítva a következő életbe, ahol is az összes hiányzó
lecke újraindul, nehéz élettel és betegségekkel kísérve. Ez hát az, ahogyan a
spirituális tudomány, a Létezés kozmikus törvénye működik, és ahogyan szabadon
tartja a magasabb dimenziókat a negatív energiával rendelkező lelkektől. Csakis
a kozmikus fény és szeretet energiáival képes valaki fejleszteni a tudatosságát,
meggyógyítani a Föld bolygót, pozitív energiát teremteni, és személyes
tapasztalatokkal rendelkezni a finomanyagi energiáról és a magasabb
dimenziókról.
Sohasem érthetjük meg és beszélhetünk arról, hogy milyen ízű is a cseresznye,
ameddig ki nem próbálunk egyet. Sohasem beszélhetünk a járásról, ameddig nem
tudjuk, hogy hogyan is kell azt. Sohasem beszélhetünk a fényről, ameddig nem
rendelkezünk a fénnyel való tapasztalattal, és meg nem értjük azt. Sohasem
beszélhetünk a valódi egyetemes szeretetről addig, ameddig az bele nem égett a
szívünkbe, és igazán meg nem éljük azt ego nélkül. Sohasem érthetjük meg az
életet, és beszélhetünk a Létezésről, ameddig az ego, arrogancia, hitrendszerek,
babonák és gyűlölet elhomályosítják a tudatosságot, és az élet érzékelését.
Ebben a kategóriában sokan elkövetik azt a hibát, hogy nagyon gyorsan arrogáns
szavakat ejtenek ki a szájukon anélkül, hogy egy másodpercre is átgondolnák
azokat. Ezek az emberek nem spirituálisak, mert először meg kell tanulják azt,
hogy egy spirituális személy rendelkezik azon képességgel, hogy uralja az
elméjét, és gondolkozzon azelőtt, hogy beszél. Néhány tanuló ebben a
kategóriában nagyon arrogáns, és bárkit megszakít, miközben az beszél. Soha
sincs türelmük, vagy tiszteletük várni egy percet, hogy hagyják a másiknak
befejezni a beszédet. Ezek az emberek nem spirituálisak, még ha azt is állítják,
hogy azok, mert először meg kell tanulniuk azt, hogy egy spirituális személy
fejlett türelemmel és tisztelettel rendelkezik. A türelem nélküli személy nem
spirituális, még ha azt is gondolja magáról, hogy az, még ha több száznyi
spirituális könyvet olvasott is el. A magasan fejlett bolygókon senki sem
szakítja meg a másik beszédét. Mindig megvárják, ameddig valaki befejezi a
mondanivalóját, és csak azután beszélnek. Még a telepatikus kommunikáció során
sem szakítják meg soha a másikat, soha nem használják fel rosszul az
energiáikat. Ha valódi meditációt gyakoroltok, akkor türelemmel és tisztelettel
bíró tudatosságot fejlesztetek ki, és mindig mélyen elgondolkoztok mielőtt
beszéltek. Mivel egy igazán spirituális személy tudja azt, hogy minden szó,
minden gondolat, és minden tett energia, ezért óvatosak azzal kapcsolatban, hogy
mit is mondanak ki, vagy mit is tesznek meg. A démonok által megszállt
agresszív, arrogáns emberek, akik azt állítják, hogy spirituálisak, csak
önmagukat és másokat gátolják. Annak ellenére, hogy mennyi tudást olvastak is
el, képesek hazudni önmaguknak, de a Kozmikus Tudatosságnak (Istennek) nem
tudnak. A Kozmikus Tudatosság fényében minden nyitott könyv, és semmi sem
rejtőzhet el. Ez az, amiért a magasan fejlett bolygókon - mint a Plejádok -, rá
vagyunk hangolódva és harmóniában vagyunk a Forrással.
Aztán van a harmadik kategória, ahol a 8 milliárdból egy nagyon-nagyon kis
mennyiségű földi ember igazán olyan spirituális fénymunkás, aki rendelkezik a
szívében és a tudatosságában a valódi kozmikus szeretettel, mivel ezt életek
ezrei alatt kellett kifejlesszék, sok magasan fejlett bolygón. Ezek a lelkek
galaktikus emberekké válnak, össze vannak hangolódva a Kozmikus Tudatossággal,
és még alázatosak is. Elsajátították az alacsonyabb dimenziók minden leckéjét,
és bármilyen negativitás nélküli magasan fejlett elmével és tudatossággal
rendelkeznek. Ezek a magasan fejlett emberek elkülönítik önmagukat minden fajta
vallástól, bármilyen hitrendszertől, politikai nézettől, minden dogmatikus
szervezettől vagy véleménytől. Nem rendelkeznek semmiféle egóval, arroganciával,
irigységgel, gyűlölettel, és más alacsony negatív energiával. A szívükben lévő
kozmikus szeretettel felajánlják minden adottságukat, tudásukat, és
bölcsességüket, hogy segítsék és gyógyítsák a társadalmat annak érdekében, hogy
az az egyetemes szeretet, valódi szabadág, és egészséges természet társadalmává
fejlődjön. Még ritkábban olyan leszületett magasan fejlett plejádiak, akik
szabad akaratukból, nem pedig karmikus következményekből születtek meg ide.
Ameddig a Föld többsége negatív energiákat hoz létre, a Földön lévő élet
kellemetlen fog maradni, és folytatni fogják a negatív földönkívüliek, az
illuminátus, és a vallási gyilkosok bevonzását. Tehát fontos, hogy fénymunkát
használjunk annak érdekében, hogy meggyógyítsuk a Földön lévő társadalmat, és
létrehozzuk a szeretet és szabadság egészséges társadalmát - csak úgy, mint a
magasan fejlett bolygókon.
A Spanyolországi fénymunkánk következő napján elmentünk Mas de la Canaleta-hoz
Confrides Alicante-ba. A hegyre való felsétálás segített bennünket feltölteni a
fény magas szintű energiájával, mert ennek a sétának a végén egy meditációt
terveztünk egy jurtasátorban a Finca en Venta-nál. A valódi fénymunkában az
energia minden egyes nap emelkedik, ha az energiamunka fő céljára
összpontosítunk. De egy fénymunka nem csak a fény energiájának küldéséről szól.
A fénymunka egy lehetőség a személyes belső gyógyulásra és átalakulásra is.
Azok, akik el akarják érni, hogy igazán spirituális személyek legyenek, meg kell
tisztítsák önmagukat minden negatív energiától. Egy igazi fénymunka során, egy
igazi spirituális tanítóval, aki erőteljes fényt sugároz, mindenkinek megvan a
lehetősége arra, hogy nagyon rövid idő alatt meggyógyítsa a régi sérelmeket,
vagy az elmúlt életekből származó negatív karmát ahelyett, hogy sok évet vagy
életet használna fel arra, hogy leckéket tanuljon. A kozmikus szeretet magas
energiájának használata egy lehetőség a jelen, vagy elmúlt életekből származó
belső gátak, negatív érzések, negatív gondolatok, negatív elmeminták és régi
programok meggyógyítására, és emiatt a betegségeket is képesek vagyunk
meggyógyítani. De ha valaki túl arrogáns, hogy felhasználja ezt a lehetőséget,
és még sértegeti és támadja is a spirituális tanítót, aki segítő csatornaként
cselekszik a Forrás gyógyító fényeként, akkor ez a személy még több olyan
negatív karmát és gátat hoz létre, amit lehet, hogy sok életen át kell
meggyógyítania addig, ameddig a lecke és a bölcsesség meg nincs értve. A legtöbb
esetben a lecke egyszerű: ne legyen rejtett belső agresszió, ego, arrogancia,
féltékenység, nem mondani hazugságokat másokról, nem manipulálva létezni a
dogmatikus vallások által, sem fizikailag, sem gondolatban nem próbálni meg
megbántani másokat, és meggyógyítani az elmúlt életekből származó régi
traumákat. Mert mindezek a negatív energiák az okai a negatív karmának, sok
betegségnek, és kiegyensúlyozatlan életnek. Sok ember hordozza magával ezeket a
sok elmúlt életből származó negatív energiákat, mert sohasem gyógyították meg
őket más életekben, és csodálkoznak azon, hogy miért vannak kemény betegségeik.
Amikor egy spirituális személy elmondja nekik ezen helyzet okát, agresszívvá
válnak, mert nem akarják meghallani azt, hogy önmagukon kell dolgozzanak.
Ahogy minden korábbi filmemben elmondtam, a gondolataink és az érzelmeink
energiák, és megteremtik a valóságunkat. Annak érdekében, hogy meggyógyuljon egy
negatív energia, az egyénnek ellentétes energiát kell használnia - a kozmikus
szeretet energiáját, a Forrás energiáját. Egy valódi fénymunkában sok olyan
spirituális földönkívüli és fénylény van jelen, akik szintén gyakorolnak.
Űrhajó felvétel
Lehetnek más dimenzióban, más bolygón, vagy űrhajókon. A spirituális energiának
nem számít a távolság, vagy az idő. Nagyon örülnek, amikor a kozmikus
szeretetenergia megteremtésének fáradozását látják, és ők is küldik a gyógyító
energiát. Ez az erőteljes fény felhozza a felszínre az összes rejtőzködő
gátlást, vagy maszkot, és segít benneteket abban, hogy meglássátok mit is kell
meggyógyítani. Ez egy hatalmas lehetőség, és isteni ajándék, és nem lenne túl
intelligens dolog arrogánsnak lenni, megbántani a spirituális tanítót, a
fénylényeket, akik részt vesznek és mások javára küldik a fényenergiát. Sokan
vannak olyanok, akik elvesztegetik ezt a lehetőséget, mert inkább a régi egóban,
és gyűlöletmintákban maradnak.
Tehát nagy különbség van a "spirituális érdeklődőnek lenni" és a "valóban
spirituális" között, a szívben és a tudatosságban lévő kozmikus szeretet, gátló
energiái nélkül.
Sok fényhajó a repülés alatt
Űrhajó felvétel
Óvakodjatok a démonikus energiáktól! Maradjatok mindig a fényben!
A negatív energiák gátolják a spirituális fejlődést. Ezek a sötétség és a
szenvedés ösvényére vezetnek el, és olyan démoni entitásokat vonzanak be, akik
megmaradnak az auramezőben, és manipulálják a tudatosságot. Ez valóságos és nem
babona. A démoni entitások, a negatív emberekkel léteznek az alacsonyabb
dimenziókban, mert a démonok negatív energiákkal táplálkoznak. A spirituális
emberek meglátják és megérzik ezeket az entitásokat. Kozmikus energiát
használnak arra, hogy elűzzék őket.
A spanyol fénymunkánk utolsó napján hosszan meditáltunk a Guadalest tónál, ahol
a HU-mantrát énekeltük a saját zenémmel. Minden egyes fénymunkában vannak
fénylény, és űr-testvér résztvevők, ebben az esetben természetszellemek is.
Amikor a valódi spirituális ember túl sok helyre utazik el a Földön fénymunkát
csinálni, akkor észreveszi és érzékeli azt, hogy minden országnak van egy fő
energia kisugárzása, a helyi többség tudatosságának függvényében.
A középkori tudatosság gátolja a spirituális fejlődést
Tehát Európában például angliai, francia, német, spanyol, portugál, francia,
vagy olasz helyeken azt látjuk, hogy a fő energia, ami kisugárzik, az az
1500-1800-as évek közötti középkori energia. Még, ha modern ruhák,
mobiltelefonok, számítógépek és autók is vannak jelen, látjuk és érezzük, hogy a
fő energia az a középkorból származik.
A kellemetlen negatív energiák megbetegítenek, nyomasztóak, démonokat vonzanak,
és alacsonyan tartják a tudatosságot
Ezek a helyek szűrkének tűnnek és nyomasztóak. Értelmetlen művészettel,
tervezéssel, háborús időkből származó nyomasztó régi épületekkel, és a háború
eltárolt energiájával rendelkeznek. Nyomasztó modern épületek, amik hidegséget,
sötét energiát, elnyomást sugároznak. Nyomasztó ruhák és színek, a kreativitás
nem tetszése, és minden olyan ami felemelő lenne, és ne a középkori
tudatosságból származna. Természetesen vannak kivételek is, de a fő energia
kemény és nyomasztó. Olyan érzésetek van, hogy nehéz súly nyugszik a
vállaitokon, és nehéz gondolataitok vannak. Egy adott helyről származó
energiának hatása van a gondolatokra, érzelmekre, arra, hogy mennyire fejlett
vagy nyomasztónak néz is ki a hely. Tehát fontos, hogy azok, akik spirituálisan
fejlődni akarnak, megvédjék önmagukat az alacsonyabb gátló energiáktól, és azok
ne le legyenek hatással rájuk. Ha megnézitek ezt a két helyet, akkor melyikről
érzitek, hogy az felemelő, erőt adó, ihletett, egészséges, fénnyel teli,
boldogságos, és a Forrással kapcsolatban lévő? Ha a fő tudatosság a régi
nyomasztó időkből származik, akkor még a modern épületek is kellemetlennek,
szürkének, nyomasztónak, nem túl felemelőnek fognak látszódni. Az emberek azt
gondolják, hogy a csúnya tárgyak és a piszkos firkálás valami fajta művészet.
Míg a valóságban depressziót, frusztrációt, félelmet, szomorúságot, és mentális
degenerációt okoznak.
A magasabb dimenziókban minden, amit láttok szeretettel és szépséggel készült. A
valódi művészetre tekintve - mint a magasabb dimenziókban - az egyén feltöltődik
a Kozmikus Tudatosság energiájával, és lelkesedik valamilyen dolog szépségének
kifejezése miatt.
Alaje a plejádi művészete
Egy valódi művész olyasvalaki, aki olyan szép és felemelő színeket használ,
amelyek boldogsággal és inspirációval töltik fel a szíveteket és elméteket. Egy
szín olyan bizonyos energiával és rezgéssel rendelkezik, ami hatással van a
gondolatokra és érzelmekre. Ha egy szépséges színt néztek, vagy a természetet,
akkor érzitek az egészséget, boldogságot, és inspirációt. Bármilyen sötét,
koszos, és csúnya dolog, démonikus entitások és mentális betegségek negatív
befolyását mutatják, ezért az nincs ráhangolódva a Kozmikus Tudatosságra
(Istenre).
A magasan fejlett bolygókon - mint a Plejádok - mindenki rendelkezik művészeti
érzékkel, önszeretettel, tisztelettel a Forrás iránt, illetve aziránt, ahogyan
az energia mindenre hatással van. Ezért van az, hogy senki sem öltözik fel
olyanba, ami szemétnek néz ki, vagy feketébe. Csak az alacsony dimenziókban lévő
alacsony energiás entitások olyanok, mint a sötétség, a kosz, a rondaság, vagy a
rossz szag. A valódi művészet megindítja a tudatosságot, hogy az a magasabb
szintek és a jólét irányába fejlődjön.
A magasabb spiritualitású emberek törődnek magukkal, mert a test az a templom,
amiben a lélek ideiglenesen lakik, hogy tapasztalatokat szerezzen. Ennek semmi
köze sincs ahhoz, hogy mennyi pénzetek van. Ha van érzéketek a szépségre és a
művészetekre, akkor a megjelenéseteket és a lakóhelyeteket szépen és jó
energiában fogjátok tartani, még akkor is, ha nem vagytok gazdagok. A test egy
ajándék a Kozmikus Tudatosságtól, és tisztelettel kellene bánni vele.
Önszeretet hiánya - önpusztítás:
- Nincs tisztelet az élet iránt
- Sok belső energetikai gát
- Nincs tisztelet a Kozmikus Tudatosság (Isten) iránt
- Démonok és más negatív entitások általi megszállás
- Piszkos sérült csakrák
- Nem spirituális
- Koszos aura
- Be lesznek szorulva az alacsony asztrális dimenziókba
Ha szándékosan bántjátok magatokat, akkor azt mutatjátok ki, hogy nem
tisztelitek az életet, és a Kozmikus Tudatosságot (Istent), illetve, hogy nem
szeretitek önmagatokat. Ez alacsony negatív energiában tart benneteket, és
negatív entitásokat tart meg az aurátokban. Ez az, amiért a magasan fejlett
bolygókon senki sem dohányzik, senki sem iszik alkoholt, és senki sem csonkítja
meg önmagát tetoválásokkal, vagy bőrben lévő fém piercingekkel. Ez magasabb
tudatosságot, a Forrás tiszteletét, és a fény energiájára való összpontosítást
igénylő dolog.
Azok, akik igazán spirituális fénymunkásokká akarnak válni, fontos, hogy a fény
útjára összpontosítsanak, és ne legyenek eltérítve negatív erők által. A magasan
fejlett bolygókon mindenki csodásan néz ki, mert a tudatosságukban tartják a
fény és a szeretet csodálatos energiáját. Kifejezik a Kozmikus Tudatosság
(Isten) energiáját, és ezért sokkalta fejlettebbek. Ezt példaként kellene
megragadni ahhoz, hogy a Földön is ezt csinálják. Ez alapvető, egyetemes
tanulási folyamat, és semmi köze sincs bármiféle hitrendszerhez. Az élet oka és
célja a kozmikus fény és szeretet fejlesztése.
Az elveszett lelkek a Földön démonok és negatív energiák által vannak
megszállva. Nem találják a fényt és a démonokkal együtt csapdában maradnak az
alacsonyabb asztrális dimenziókban.
- Démonikus gusztustalan rituálék a démonok etetésére
- Tehéntrágya és halott emberek hamvai a bőrön
- Halott emberek fogyasztása
- Drogok szedése
- Koszos csakrák
- Koszos aura
- Démoni megszállás általi mentális betegségek
- Hitrendszerek, hogy energetikailag táplálják az alacsonyabb asztrális
entitásokat, és sok életre a szolgái maradjanak
A Föld többi helyein az energiák leginkább a kb. 5.000 évvel ezelőtti tudatosság
energiáiba ragadtak bele. Természetesen mindig van néhány kivétel, de ők nem
elegek ahhoz, hogy nagy változást okozzanak.
Gátló alacsony frekvenciákkal és hitrendszerekkel nem lehetséges elérni a fény
magasabb frekvenciáit.
Az ipari vegyi anyagokban, baktériumokban és ürülékben való úszás fizikailag és
energetikailag is megbetegíti a testet.
Magasabb tudatossággal senki sem bántaná önmagát, mert mindenki rendelkezne
önszeretettel. Senki sem úszna egy veszélyes ipari vegyi anyagokkal,
baktériumokkal, ürülékkel és betegségekkel telített folyóban egy 5.000 éves régi
hitrendszer miatt. Ez az, amiért egy hely megmarad a régi gátló energiákban, és
az nem fejlődik addig, ameddig az energia és a tudatosság valódi átalakulása
nincs jelen. Sok földi ember rendelkezik még évszázadokkal-évezredekkel ezelőtti
gondolkodásmóddal. Olyan nagymértékben befolyásolva vannak a földi társadalmak
korlátai által, hogy nem értik meg, hogy létezik egy olyan tiszta tudatosság,
aminek semmi köze sincsen a dogmatikus, fanatikus hitrendszerekhez, vagy a Föld
bolygó babonáihoz. A sötétben sétálnak, és gátolják önmagukat abban, hogy
személyes tapasztalatokkal, tudással és bölcsességgel rendelkezzenek a Kozmikus
Tudatosságról. Még nagyon agresszívvé és fanatikussá is válnak annak érdekében,
hogy mindenki mást gátoljanak.
A valódi spirituális fénymunkások érzékelik az energiákat, és megvan a
képességük arra, hogy mindegyik helyen felfedezzék és felismerjék, hogy mik is a
gátló energiák. Tehát erőteljes fényenergiát tudnak küldeni ezekhez a régi
múltbéli gátló energiákhoz, illetve megadják az emberek számára a lehetőséget,
hogy használják ezt a kozmikus fényenergiát, és meggyógyítsák a régi energiákat.
A spirituális kozmikus szeretetenergia az a kozmikus forrás, ami mentes
bármilyen hitrendszertől, mindig fel van ajánlva, nem dogmatikus, nem züllött,
sohasem erőltetett - tehát semmi köze sincsen a Földről származó politikai
valláskultúra erőihez.
Minden léleknek saját felelőssége van abban, hogy használja-e a felajánlott
kozmikus szeretet, vagy sem. Minden egyes egyén lelke érzékeli a fény
tudattalanjának az energiáját, annak ellenére, hogy a fizikai egós agy
észreveszi-e azt, vagy sem. A lényeg az, hogy tudatosan legyen használva ez az
energia.
Fénymunka Görögországban
A következő fénymunkánkhoz újra Görögországba látogattunk. A Delfi-ben lévő
különleges fényörvény-energia az egyik legjobb hely a földön a fénymunkára,
belső megtisztulásra, és gyógyulásra. Ahogy minden részben, ezen fénymunka
energiája is el lett tárolva ebben a felvételben. Ennek nagyszerű haszna lesz
azok számára, akik nyitottak a kozmikus szeretetenergiára. A kozmikus
szeretetenergiát nem korlátozza az idő, a hely, vagy a távolság. Minden
alkalommal, amikor szerető szívvel látjátok ezt a meditációt, fel lesztek töltve
gyógyító energiával.
2.700 évvel ezelőtt ez a nagy templomkomplexum azért épült ide, hogy hasznosítsa
a hegy örvényenergiáját, és hogy megtisztelje a földönkívüli Apollót, a zene és
a fény hírhozóját. Ez a gyógyulás és a tanulás helye volt, ahol sok filozófus
tanulta meg a bölcsességét. Ez az energia még mindig itt van, és segítheti a
saját fejlődést, ha a látogatók a kozmikus szeretet rezgésében vannak.
Delfi nemzetközileg ismertté vált az ősi időkben, mert sok olyan nő volt Apolló
templomában, aki képes volt más dimenziókból üzeneteket közvetíteni. Apolló
templomának alapzatánál van egy nyílás, ami kis járatokhoz és termekhez vezet.
Ha bemásztok, akkor lehetséges megérezni, hogy a hegy örvényenergiái sokkalta
erőteljesebbek. Így minden alkalommal, amikor fénymunka találkozónk volt
Delfiben, mindegyikünk bement ide, hogy feltöltődjön.
"Amikor Apolló templomában voltam a barlangban, azt éreztem, hogy megnyílik a
szívem, a koronacsakrám, a harmadik szemem. Sok fényspirált láttam. Éreztem a
fényenergiát. Sok szeretet volt ott. Békét és harmóniát éreztem. Elképesztő
tapasztalat volt. Egyszerűen olyan csodálatos, nyugodt és békés."
"Igazán erőteljes energiát érzékeltem ezen a helyen, és ez egy nagyon szép
élmény volt. Az üzenet az volt, hogy legyek a pillanatban, és ne féljek a
sötétségtől, mert erősebb vagyok annál. Nagyon hálás vagyok ezért a
tapasztalatért, az erőteljes energiáért, ezért az itteni csodálatos helyért."
"Mielőtt beléptem a barlangba kint ültem, és azt éreztem, hogy az energia nagyon
erős volt a homlokcsakrámnál. Tehát tudtam, hogy be kell mennem, hogy meg kell
tapasztaljam ezt a kis szentélyt. Tehát bementem, és rátettem a kezeimet a kőre.
Úgy éreztem, mintha a föld, vagy az építmény rázkódna, ugyanakkor azt is
éreztem, hogy gyorsan vert a szívem. Éreztem a kezeim, és a lábam pulzálását a
kövön, a falon."
"Amikor a templom mellett ültem, néhány múltbéli látomást láttam arról, hogy
hogyan is nézett ez ki. Egy nőt láttam bent hosszú fehér ruhában, és próbáltam
megérteni, hogy mit is csinált. Azt éreztem, hogy a teljes elcsendesülés
állapotában volt. Ebben az állapotban aktiválni tudta a szívközpontját, és
minden kérdésre megvolt a válasza. Amikor bementem a barlangba, az energiák sok
olyan különböző színét láttam, mint a sötétkék, rózsaszín, és sok arany színű
energiát. Aztán azt kértem, hogy mutassa meg ez a hely nekem, hogy mit fontos
megértenem ebben a pillanatban. Számomra a barlang értelme az, hogy az
embereknek a leszületéseikben követniük kell az életcélt, és ha nem emlékeznek
erre, akkor csak az idejüket vesztegetik."
"Amikor Apolló templomának barlangjában ültem, akkor a környezet nagyon csendes
volt. Egy nagyon magas hangot hallottam, ami olyan volt, mintha egy angyal
beszélt volna közvetlenül a fülembe."
Ha egy alkalommal turisták nélkül látogattok el Delfibe, akkor bárhol
leülhettek, és megérezhetitek a hegy örvényenergiáját. A fénymunkában fontos az
energiára összpontosítani, és nem elvesztegetni az ittlét lehetőségét a
telefonnal való játszadozással, vagy a telefonálásokkal. Minden egyes
pillanatnak tudatában kellene lennetek, és hálásnak lenni a kozmikus energiáért,
amit fogadtok. Az itt lévő energia olyan erőteljes, hogy az érzékeny emberek még
ezen felvételekből is megérezhetik azt.
A következő napon elmentünk a Delfi fölött lévő ősi Kórükioni-barlangba. 2.500
évvel ezelőtt sok ember látogatta meg a Kórükioni-barlangot azért, hogy
kapcsolatba kerüljenek a hegy energiájával, és hogy üzeneteket fogadjanak a
földönkívüli Apollótól illetve a múzsáktól. A múzsák olyan földönkívüli lények,
akik a magasabb dimenziókban élnek - hasonlóan az angyalokhoz -, és
bölcsességet, inspirációt és fényt adnak a keresőknek. Egy örvényenergiás helyen
szokatlan, az örvény mágneses energiája által megcsavart fákat láttok. Minden
alkalommal, amikor meglátogatjuk ezt a hatalmas, emberektől és zajoktól távoli
gyógyító barlangot, a természet hangjaira meditálunk, vagy HU-mantra dalomat
énekeljük, és érezzük a hegyikristályok energiáját.
"A múzsákkal kapcsolatos tapasztalatom a barlangban a legcsodálatosabb, a
legkedvesebb volt. Azt éreztem, hogy minden fénymunkásnak jó tudatossága volt.
Azt éreztem, hogy a jelenlévő múzsák által éppen most gyógyultam meg, és hogy
energiát fogadtunk tőlük. Ez elképesztő volt. Olyan sok volt a gyógyító energia,
szeretet, öröm és szépség. Azt éreztem, hogy megnyílik a szívem. Azt éreztem,
hogy ráhangolódtam a Létezésre. Éreztem a szeretetenergiát a szívemben. A fény
és a szeretet annyira erőteljes volt ott. Sohasem éreztem annyi szeretetet, mint
ott. Egyszerűen csodálatos volt. Szeretném mindenkinek megköszönni, minden
fénylénynek, a múzsáknak, minden fénytestvérnek és nővérnek, akik segítettek
nekünk tudatába kerülni annak, hogy a szeretet a megoldás mindenre. Egyszerűen
csodálatos volt. Köszönöm!"
"A meditáció a barlangban igazán gyönyörű volt. Abszolút emelkedettnek éreztem
magamat. Minél mélyebben és hosszabban meditáltunk a HU-mantrával, annál jobban
azt éreztem azt, hogy nem voltam képes elszökni a jövőbe vagy a múltba az
elmémmel. Felismertem azt, hogy minden, amit tennem kell az, hogy most itt
legyek, és ebben a pillanatban létezzem."
"Nagyon boldognak éreztem magamat amiatt, hogy minden energiánk együttműködött.
Éreztem, hogy a múzsák energiát küldenek a kezeikkel, és hogy egy körben állnak
mögöttünk."
"Amikor elkezdtünk meditálni, akkor éreztem egy folyamatot az energiatestemben.
Éreztem, hogy egy fényspirál ereszkedik le a koronacsakrámra, és lemegy egészen
a Föld középpontjáig. Azt éreztem, hogy minden egyes spirális mozgással, néhány
angyal pár tökéletlenséget mutat meg a számomra, néhány múltból származó rossz
reakciót. Azt mondták nekem, hogy: el kell fogadnotok minden tapasztalatot, és
ne próbáljátok meg azt mutatni, hogy mindig igazatok van valamivel kapcsolatban.
Ha tévedtek valamiben, akkor meg kell lássátok és el kell fogadjátok azt a
pontot annak érdekében, hogy az meggyógyuljon. Mert ha nem gyógyítjátok meg ezt
a részt, akkor az súlyos energiát fog megteremteni a lélek számára. Nem mehettek
másik szintre, ha nem fejezitek be leckéiteket itt a Földön. Aztán, amikor
elkezdtük a HU-mantrát énekelni, éreztem, hogy az mennyire megtisztította a
szívet. A szívcsakra nagyon mély megtisztítását éreztem ezzel a mantrával, és
ezen hely csendjével kapcsolatban. Az abszolút boldogság állapotát teremtette
meg, és amikor kinyitottuk a szemünket, akkor mindent sokkal fényesebb színűnek
és mélységesebbnek láttunk - mint a 3D-s effekteknél. Minden nagyobb mélységgel
és térfogattal rendelkezett, mint egy másik dimenzióban."
Energiagömbök a Kórükioni-barlangban
Athén temploma nagyon közel van Delfi főbb épületeihez. Ez sokkal öregebb, mint
más templomok, és a női alapelvet képviselte, míg Apolló temploma a férfi
alapelvet ábrázolta. Athén templomában csak olyan nők voltak, akik
energetikailag kapcsolatban voltak a Föld energiájával. A modern görög szót a
Földre "Yee"-nek ejtik. Az ősi görög Föld szót "Yea"-nak ejtették, és nem
Gaiának, mint ahogyan azt sokan rosszul mondják. Ez a szó szavak gyökere, mint
ahogyan a geológia is, ami szintén egy görög szó - jelentése "a Föld beszéde".
Vagy a geográfia, ami "a Föld írását" jelenti. Vagy a geometria, ami "a Föld
megmérését" jelenti.
Tehát az ősi időkben, Yea - a Föld szellemének - szellemi energiájáért
meditáltak ebben a templomban. Az ősi templomok mindig olyan energiapontokra
épültek, ahol a bolygó elektromágneses energiája sokkalta erőteljesebb. Athén
temploma eredetileg oszlopokkal volt körülvéve, de 2.300 évvel ezelőtt
megrongálta egy földrengés, nagy sziklák hullottak rá a közeli szirtekről. Tehát
itt is meditáltunk egyet, hogy feltöltődjünk ezen erőpont energiájával.
"Éppen Athén temploma fölött voltam, és az ottani energia annyira hihetetlen
volt. Éreztem, hogy égnek áll a hajam. Éreztem, hogy az energia meggyógyított,
és megtisztított az új fényenergiával."
"Épp Athén templománál meditáltunk, ami megadta nekünk a nőiesség ezen gyönyörű
energiáját, és a lehetőséget, hogy nyitottak legyünk a szeretetre. Ebben az
esetben éreztük a fogadott női energiákat és a szeretetet. Ez volt az első
alkalom, hogy éreztem ezt az energiát, és igazán hálás vagyok érte."
Sokszor elmentünk a gyógyító vízhez a Delfi melletti kúthoz. Ez a gyógyító
vízforrás még az ősi időkben is használatos volt, mint első megállóhely, és első
energetizálás, mielőtt az emberek beléptek Delfibe. Minden alkalommal ugyanazt
csináljuk, amikor meglátogatjuk ezt a helyet. Ez a Parnassos hegyből érkező
természetes víz nagyon lágy, ízletes, és azonnal feltölt energiával.
"Volt egy másik élményem is, amikor elmentünk a kúthoz, ami közvetlenül a
hegyből tör elő. A hegy telítve van kristályenergiával, és ahogy elkezdtünk inni
ebből a kristályenergiából származó kútból, máris másképpen éreztük magunkat."
Az ivóvíz pontjához közel, van egy kerítés mögötti elzárt terület, amit Kastalia
forrásnak hívnak. Ez eredetileg egy ősi hely volt arra, hogy kapcsolatba
kerüljenek a gyógyító vízzel. Bele van vésve a hegy sziklájába. Valaha ez egy
medence volt, hogy ússzanak benne. Ez egy nagyon erőteljes elektromágneses pont,
és ha érzékenyek vagytok az energiákra, akkor egy kicsit szédülhettek is.
"Amikor elmentünk az Athén és Apolló temploma közötti vízeséshez, nos ez a
terület nincs megnyitva a turisták számára, így az energia erősebb. Az sokkal
jobban feltöltődött a természet eredeti energiájával, és sokkal inkább olyan,
mint amilyen a múltban volt. Amikor mindannyian ott álltunk, magunkba szívva az
energiát, és felhasználva arra, hogy felerősítsük a sajátunkat, közülünk
legtöbben egy kicsit ködösnek érezte magát. Ez azért volt, mert az energia olyan
erőteljes volt. Néhány másik ember bennünket segítő lényeket látott, és
izgatottak voltak amiatt, hogy ott voltak."
"Tehát, közel voltunk ehhez a kúthoz, és az első pár alkalommal mikor
odamentünk, kis Elfeket láttam, amik fénytestekkel repkedtek körbe. Ilyen
magasan repültek körbe minket (mutatja). Kuncogtak és jól érezték magukat.
Egyszerűen csak boldogok voltak, hogy velünk lehetnek. Megkérdeztem tőlük, hogy
mit tehetünk értük? Csak nevettek. Nem tehettek semmit értünk, mi segítünk
nektek! Így elkezdtek segíteni bennünket, megtisztítani az energiáikat, az
auramezőnket. Ez olyan gyönyörű, és kedves volt - megérintette a legmélyebb
belső-énemet. Most, amikor újra elmentünk, egy nagyon más helyen voltunk. Aztán,
amikor néhány nappal ezelőtt megérkeztünk, ezek a tündérek újra eljöttek.
Ezúttal csak énekeltek, velünk voltak. Boldogok voltak, hogy újra láttak minket,
hogy képesek voltunk felszívni az itteni energiát. Olyan benyomásom volt, hogy
nem jöttek elő nagyon gyakran. Csak boldogok voltak, hogy fényt sugárzó emberek
láttak. Úgy gondolom, hogy ez vicces, szuper vicces volt."
Görögország, Delfi - Töltekezés a tengerben
Következő napon elmentünk a partra Delfi közelébe, annak érdekében, hogy a
vízzel még jobban megtisztítsuk az energiáinkat. A tenger vizében maradva, az
egyszerre tisztít meg és tölt fel. A vízben lévő kristályok felerősítik a
napfény spirituális energiáját, ami a Kozmikus Tudatosság (Isten) energiája.
Kozmikus fényenergia sugarak Alaje aurájában
Az aurátok feltöltődött. Amikor az aurátok erőteljes fényt sugároz, akkor az még
látható is, mikor az árnyékotok szélét nézitek, mialatt a vízben álltok. Itt
láthatjátok az energia sugarait, az aurám elektromágneses mezejét. Tehát a
vízben állva csináltunk egy meditációt. Amikor az energiánk elég erőteljesen
feltöltődött, akkor képes voltam fényképet készíteni egy olyan hatalmas távoli
fényenergia gömbről, amit a Létezés küldött nekünk üdvözlésként a
fénymunkánkért. Amikor fény és a szeretetenergiát teremtetek meg, akkor a
természet szintén szeretetenergiával fog reagálni rá.
A magasan fejlett bolygókon mindenki a tisztelettel és a tudatossággal,
oda-vissza hatással van a természetre. Feltöltenek kozmikus energiával, és
hálásak, hogy fogadjuk azt a természettől. A tisztelet az, ha valaki élvezi a
természet csendjét, tehát nem zavar meg senkit sem a zajongással.
Az alacsonyan fejlett bolygókon, mint a Föld, ennek az ellenkezőjét látjuk. Azt
látjuk, hogy az emberek egyszerű tudatossággal rendelkező, őserdei sikítozó vad
majmok módjára viselkednek, akik azt gondolják, hogy a természet tartozik
őhozzájuk, és nem akarják, hogy mások a területükön legyenek. Tehát nincs
tiszteletük a természet és mások iránt, mindenkit letaposnak az útjukon.
Hangosan sikítoznak, hogy zavarják a fejlett embereket, állatokat, és természeti
szellemeket, akik élvezik a természet szépségét és energiáját. Magasan fejlett
bolygókon sohasem látnátok ezt az egyszerű viselkedést, mert ez alacsony
primitív energiát hoz létre, és gátolja a természetre figyelést, valamint a
gyógyító energia fogadását.
A magasan fejlett bolygókon, mindenki magas spirituális tudatossággal
rendelkezik. Tudják azt, hogy a természetnek tudatossága van, sok látható és
láthatatlan lénnyel. Tisztelettel és érett spirituális viselkedéssel osztják meg
a természet energiáját.
Föld bolygó:
- Zajok
- Mérgező cigarettafüst
- Részeg megszállott turisták
- Perverziók
- Szemét
- Környezetszennyezés
Ők nem zavarnak meg senkit sem zajokkal, mérgező cigarettafüsttel, részeg
megszállott turistákkal, perverziókkal, szeméttel, vagy környezetszennyezéssel,
mint ahogyan azt a Földön látjuk. A magasan fejlett bolygókon a Kozmikus
Tudatosságra (Istenre), a Forrás energiájára hangolódva élnek. Ez az, amiért
sohasem szenvednek semmi miatt sem. Mindig egészségesek, és bőségben élnek, mert
tisztelik a Létezés egyetemes energiáját, és ezen Kozmikus Tudatosságra
hangolódva élnek. Egy igazán spirituális személy elsajátította azt, hogy rá
legyen hangolódva a Kozmikus Tudatosság (Isten) fényenergiájára, ezért a saját
tudatossága és a viselkedése érett, és intelligens - az ego, arrogancia,
őrültség, vagy negativitás primitív energiáinak bármilyen nyoma nélkül. Ez egy
olyan cél, amit a spirituális tudatosság minden tanulójának el kell sajátítania.
Ez az alapja a még magasabb bölcsesség, és az erőteljes fényenergiák
elsajátításának.
Minden egyes fénymunkában sokszor elmegyünk a Delfi fölötti hegyhez. Még itt is
láthatjátok az ősi építmények néhány romját. Ez a hely tökéletes a meditálásra,
és az ég fürkészésére éjszaka, hogy fényhajókat lássunk.
Szeretetenergia létrehozása, és meditáció, hogy szeretetenergiát küldjünk a
bolygó számára
Fényhajók üdvözlése a fénymunkánál
Minden este sok fényhajót láttunk, néhányat messze, párat pedig közel.
A magasabb dimenziókból származó plejádi fényhajóknak spirituális tudatossága
van. Érezzétek meg és fogadják be a kozmikus szeretetenergiát ezen rendkívüli
felvételekből!
De ezúttal a plejádi csillagcsaládom egy nagyon különleges ajándékot adott
nekünk. Mivel nagyon erőteljes szeretetenergiát teremtettünk meg, minden este
egyre közelebb és közelebb jöttek. Ez nagyon ritka, mert egy fényhajónak erős az
energiája, és mivel ez az energia túl erős a földi embereknek, nagy távolságban
repülnek el. Annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek, csökkenteniük kell a
fényhajó frekvenciáját. De mivel az összes elmúlt napon sokszor megtisztítottuk
és feltöltöttük magunkat, az energiánk nagyon magasan volt, így képesek voltak
nagyon közel repülni hozzánk.
Egy fényhajó felvillanása, hogy köszöntse a csoportunkat
Néha felvillantak, hogy üdvözöljenek bennünket.
Egy fényhajó a csoportunk felett 150 méternyire - energiagömbök haladnak el
De egyik este egy fényhajó direkt a helyünkhöz jött, és csak 150 méterrel repült
el felettünk - nagyon lassan, hang nélkül. Ezen hajó energiája sugárzó volt,
nagyon erőteljes szeretetenergia volt, amit mindenki meg is érezhetett. Ezért
kezdett el az érzékeny éjjellátó kamerám villogni. Energiagömbök haladtak el, és
a levegő nagyon magas szintű kozmikus energiával volt feltöltve. Ezen
fénylényektől származó erőteljes kozmikus energia fogadása ilyen kis
távolságból, nagyon különleges ajándék volt a plejádi csillagcsaládomtól. Ez
csak akkor lehetséges, ha egy erőteljes szeretet és fényfrekvenciát építetek fel
a szívetekben és a tudatosságotokban annak érdekében, hogy hozzáigazodjatok a
fényhajó és a legénység magas szintű energiájához. Ahogy az előző videóimban
elmondtam, a spirituális földönkívüliek érzik és látják az energiátokat,
érzelmeiteket, és gondolataitokat, így inkább a valóban szerető, spirituális
emberekhez jönnek közelebb.
Az összes filmembe be van ágyazva a fénymunka kozmikus energiája, illetve a
fényhajók. Ez egy ajándék és egy lehetőség azok számára, akik spirituálisan
igazán fejlődni akarnak ebben az életben. Ha a filmekből sugárzó energiára
összpontosítotok és érzékelitek azokat, akkor felhasználhatjátok ezt az energiát
a saját személyes problémáitok átalakítására. Tartsátok meg a szerető energiát a
gondolataitokban és érzelmeitekben ego, arrogancia és féltékenység nélkül, és
képesek lesztek felszívni a kozmikus szeretetenergiát a saját hasznotokra!
"Háromszor mentünk fel a hegyre, ahol meditáltunk, és az energiánkra
összpontosítottunk. Ezen az estén reggel 5:30-ig maradtunk, és egy hajó igazán
közel, igen alacsonyan jött el felettünk, majd tett egy fordulatot. Második
alkalommal ez újra megtörtént, és ezúttal nem kellett reggel 5:30 várjunk.
Azonnal megjelent, ahogy letelepedtünk, leültünk és meditáltunk. Abszolút
ámulatba ejtő volt. Egyáltalán nem volt hangja, vagy ilyesmi. Igazán csodálatos
szerető energiája volt. Nincsenek is szavaim rá. Azt gondolom, hogy ez
fantasztikus."
"Amikor felmentünk a Delfi fölötti hegyre, és hosszú időre leültünk csendesen
meditálni, akkor képes voltam belépni a csend egy olyan helyére a testemben, ami
nagyon jótékony hatású volt...
A spirituális energialények közel jönnek a fényenergiánkhoz
...ez lecsendesítette az elmémet. Képes voltam több szeretetet érezni a
testemben, és felhasználni azt. Az egész fénymunka elképesztő volt. Fényhajót
látni két éjszaka is, ami különösen közel ment el mellettünk. Hihetetlen volt
ezt élőben megtapasztalni, saját élménnyel. Ez csodálatos dolog, így mindenkit
arra buzdítok, hogy dolgozzon saját magán belülről, és engedje meg, hogy
átjöjjenek ezek a tapasztalatok, kövesse az élet folyását, ahogyan azok csodás
helyekre visznek el, és gyönyörű élményeket adnak meg számotokra."
Egy fényhajó üdvözlésként csendesen halad el
Aztán még mialatt felvettük az interjút, egy fényhajó haladt el ismét csendesen
és lassan, ajándékként számunkra.
"Épp most ment el egy fényhajó közöttünk...
Egy plejádi fényhajó csendesen lebeg 150 méterre a fénymunkás csoport felett
...elképesztő volt a hegyen lenni a csoporttal. Olyan sok fényhajót láttunk.
Volt egy, ami épp felettünk volt. Igazából láthattuk, csodálatos volt. Érezem a
fényenergiát. Éreztem az energetikát utána. Gyönyörű élmény volt. Mindenkit arra
buzdítok, hogy menjen el önmagán belülre, és töröljön minden negatívot...
Egy fénylény a kozmikus szeretetenergia miatt közel jön a csoporthoz
...és adjon energiát Földanyának, ő annyira gyönyörű. Csak legyetek kedvesek
egymással, és mutassatok együttérzést. Nagyon szépen köszönöm, ez egy
felejthetetlen élmény volt! Sohasem éreztem ennyi szeretetet és örömöt. Köszönöm
minden fénymunkásnak! Ez gyönyörű!"
Nélkülözhetetlen magas rezgésű természetes, gyógyító helyekre elmenni azért,
hogy a test aurája megtisztuljon, és új fényenergiával töltődjön fel. Még az ősi
időkben is látogatták ezeket a gyógyító helyeket az emberek. Ez egyik ilyen hely
2.500 évvel ezelőtt Görögországban, az Athéntől 37 kilométerre északra lévő
Oropósi amfiteátrum jósdájának gyógyító központja, wellness pihenője volt. Az
amfiteátrum egy energiapontra épült, és jósdaként, illetve gyógyító központként
működött egy megszentelt forrással együtt - egyenlő fontosságban a Delfi
jósdával. Ezen hely gyógyító energiái még mindig itt vannak, és emiatt
látogattuk meg ismét ezt a helyszínt. Ez a legismertebb mitológiai látnok és
gyógyító Amphiaraos-al kapcsolatos szentély. Az amfiteátrum egy olyan wellness
központ volt, ahol az emberek a templomban a gyógyítóktól, és a hely
örvényenergiájától fogadták a gyógyítást. Néhány ősi gyógyító, éteri testben még
mindig ott van magasabb dimenzióban, és segíti a látogatókat abban, hogy
megkapják a gyógyító energiát a test és az elme számára.
Tehát csináltunk egy meditációt itt, hogy rájuk hangolódjunk, illetve a hely
örvényenergiájára. A meditációnkban kapcsolatba kerültünk a gyógyító
energiákkal, és azon gyógyítókkal, akik még mindig itt vannak, de egy másik
frekvencián.
"Az egyik üzenet, amit a meditáció alatt fogadtam az volt, hogy önmagunkat
gyógyítsuk meg, mielőtt másokat gyógyítanánk. Egy szimbolikus ajtót is láttam,
amit egy kulccsal kellett kinyitni, és ez a kulcs a szeretet volt. Egy elfoglalt
városban az elménk mindig elfoglalt, de a természetben sokkal könnyebben
megtalálod, hogy hogyan ürítsd ki az elmédet. Nagyon hálás vagyok, hogy részt
veszek ebben a fénymunkában. Hogy harmóniával, örömmel vagyok feltöltve, és hogy
benne vagyok az áramlatban. Ez az egyik legjobb út, hogy felfedezzük a saját
tudatossági szintünket. Azt kívánom, hogy több ember legyen nyitott a
Világegyetem energiájának befogadására."
"Ez a fénymunka több olyan módon is rendkívül hasznos volt a számomra, mint amit
ebben a pillanatban fel tudnék fogni. Idővel, ahogy haladtunk a fénymunkával,
erősebb befolyást éreztem a tudatosságomra és az energiámra."
"A tapasztalatom ezen Görögországi fénymunkánál, a sok szeretet és a sok öröm
volt. Az összes örvényhely meglátogatása egy lehetőséget adott nekem arra, hogy
megnézzem mik a gátjaim, és hogy meggyógyítsam őket. Így remélhetőleg nem teszem
meg azokat újra. Ez egy elképesztő fénymunka volt az itteni fénymunkásokkal
együtt, akik kedvesek és törődnek egymással. Szerintem a lényeg, hogy hagyjunk
minden negativitást elmenni az életünkből, és menjünk el belülre. Csak legyen
szeretet és együttérzés egymás iránt, hogy fejlődjünk, és minden nap egyre
jobban legyünk."
A csendben megengeditek önmagatoknak, hogy összeolvadjatok az Univerzummal.
Minden sejtetekben érzitek a kozmikus energiát és a Kozmikus Tudatosságot
áramlani. A kozmikus szeretet szemén keresztül láttok, és elnyeritek az
önfelismerést. Amikor eléritek az önfelismerés, bölcsesség, és a szívetekben
lévő kozmikus szeretet állapotát, akkor fejlődtök spirituálisan, és rá vagytok
hangolódva a Kozmikus Tudatosságra, az Istennek hívott energiára. Ez azt
jelenti, hogy mentesek vagytok a vallástól, negatív gátló viselkedéstől, vagy
negatív gondolatoktól, és megértitek az élet azon alapvető kozmikus energetikai
törvényeit, amelyek a Létezésben mindenhol jelen vannak. Megértitek az ok és
okozat kozmikus törvényét, a karma törvényét, és olyan módon cselekszetek, ami
segít mindenkinek, csak úgy, mint ahogyan azt a magasan fejlett civilizációk
csinálják más bolygókon. Megértitek azt, hogy az élet célja kozmikus egyetemes
szeretettel rendelkezni a szívben és a tudatosságban, csak úgy, mint ahogyan azt
Jézus a tanító 2.000 évvel ezelőtt tanította.
Magasabb tudatossággal kiegyensúlyozzátok az anyagi és a spirituális életeteket.
Magasabb tudatossággal kiegyensúlyozzátok a testetekben lévő férfi és a női
energiákat. A férfi energiákat arra használjátok, hogy megtegyetek dolgokat, a
női energiákat pedig arra, hogy szeretőek és kreatívak legyetek. A teremtés csak
a kiegyensúlyozott férfi és női energia egyesülésével történik meg. Amikor az
ötleteket és a kreativitást, tettekkel és erővel egyesítitek, akkor teremtetek.
Ha a testetekben lévő férfi és női energia nincs egyensúlyban, akkor a
jellemetek vagy túl nyers és negatív, vagy túl lágy és gyenge, mert vagy az
egyik, vagy a másik végletben éltek.
A végletekben élés nem egészséges, és nincs összhangban az Istenivel - ez minden
betegség oka. Amikor a testetekben és az elmétekben mindkét energia ki van
egyensúlyozva, akkor egyszerre lehettek erőteljesek és kedvesek, ezért
egészségesek is. Ez a Kozmikus Tudatosság energiája, az Istennek hívott energia.
Ez az, amiért a természetben mindig látjátok a férfi és a női energia
kombinációját. A DNS formájában a két hélix egymással ölelkezik. Ez a teremtés
természetes állapota. A létezés minden atomjában is láthatjátok a férfi és a női
energia összetételét, a pozitív és a negatív energiánál. Minden, ami ezen
egyensúlyon kívül áll, az romboló és gátló energiákat teremt meg. Apropó, az
atom szó a görög "atomo" szóból ered, ami személyt jelent.
A férfi és a nő közötti szeretetben is megláthatjátok a férfi és a női energia
kombinációját. A szexualitás egy energiacsere a 3. dimenzióban, így bölcs dolog
valaki olyannal csinálni, aki valódi szeretettel és magas tudatossággal
rendelkezik, nem pedig alacsonyabb negatív energiákkal, mint a gyűlölet, ego,
alkohol, vagy dohányzás. A negatív emberekkel történő energiacsere, negtívan
fogja tartani a ti energiátokat is. A férfi és nő közötti kiegyensúlyozott
szerető szexualitás, a valódi szeretetcsere miatt meg tudja emelni a
tudatosságot - mert a szexualitás kozmikus energia. Minden ezen egyensúlyon
kívüli dolog negatív és gátló energiát hoz létre, és ezért mind fizikai és
mentális betegségeket is. A férfi és a női energia kombinációja a mágneses
energia alapja. Ez a mágneses energia kapcsol össze benneteket az Istenivel, és
a Kozmikus Tudatossággal. Amikor kapcsolódtok a Kozmikus Tudatosság
energiájához, akkor a kozmikus szeretet tudatosságát fejlesztitek, és személyes
tapasztalatokkal rendelkeztek a magasabb spirituális birodalmakról.
Maradjatok a fényre hangolva - ne legyetek zavartak vagy manipuláltak
A tanulónak, aki spirituális akar lenni, óvatosnak kell lennie azzal
kapcsolatban, hogy milyen könyveket olvas el, és milyen videókat néz meg.
Zavart videók vagy könyvek:
- Videók számítógépes hangokkal
- Emberek robotszerű hangokkal
- Emberek egós és arrogáns hangokkal
- Dohányos hangok
- Félelmet és zavarodottságot teremt
- Téves információt ad, a vallásokra összpontosít
- "Harcosoknak", "narkósoknak" hívják magukat
- Nem valódi fejlődéssel rendelkező emberektől származik
- Néhányat a titkos ügynökségek (Illuminátusok) készítettek
- Néhányat manipulált emberek készítettek
- Néhányat olyan egoista, megszállott emberek készítettek, akik mások csodálatát
akarják
- Néhányat zavarodott emberek készítettek
Valódi spirituális videók és könyvek:
- Valódi kozmikus fényfrekvenciát sugároz
- Segít fejleszteni a szívben és a tudatosságban lévő kozmikus szeretetet
- A lélek fejlődésére összpontosít
- Mentesek a vallásoktól, dogmáktól, politikától
- Olyan valóban spirituális, nem dohányzó, vegetáriánus emberek, akik valódi
élményekkel rendelkeznek a fényről
- Szerető, nyugodt, intelligens hanggal, primitív szlengek nélkül
Manapság az internet sokakat megzavar, eltérít a fény valódi útjáról. Nem minden
spirituális témájú videó valóban spirituális, még akkor sem, ha a személy azt
állítja benne, hogy az. Ahogy a korábbi részekben elmondtam, minden energia, és
az hatással van ránk. Minden videónak van egy olyan bizonyos energiája és
rezgése, ami abból a személyből jön, aki a videót készítette. A spirituális
személy szereti érezni a spirituális szerető energiát, tehát ez a személy el
fogja kerülni a számítógépes hangokkal rendelkező videókat, a mechanikus
robothangú, és dohányos hangú embereket. Még ha azon emberek egója azt is
gondolja, hogy spirituálisak, még, ha ezek az emberek könyvet is írtak, a
hangjuk energiája az ellenkezőjét mutatja, és negatív energiákkal hatással
vannak másokra - ami negatív karmát teremt. A robotikus, monoton, stresszes
hangú emberek racionális elmeenergiái, keveredtek az egóval és az arroganciával.
Ez az, amiért a hangjuk egy arrogáns robotéhoz hasonlít. A hang energiája és
kifejezése, megmutatja a személy valódi tudatosságát.
A magasabb dimenziókban senki sem beszél gyorsan és arrogánsan, robotikus
hanggal. Normálisan és lassan beszélnek, mert a tudatosságukban valódi kozmikus
szeretetenergiával, és együttérzéssel rendelkeznek, minden fajta ego nélkül. Egy
igazán spirituális személy mindig figyel a videó energiájára, és a hang mögötti
energiára - különösen, ha a videó állítólag a spiritualitásról szól. Az
energiának a fény magasabb dimenzióival kapcsolatos, szívből és valódi
tapasztalatokból származó valódi kozmikus szeretetet kellene sugároznia. Nem egy
üres, racionális, egós, elmés beszédnek kellene lennie, mint a legtöbb videó
esetében. Figyeljetek oda azokra a szavakra, amiket az emberek a
spiritualitásról szóló videókban használnak! A legtöbb ilyen videóban tipikus
amerikai utcai szlenget lehet hallani, és alacsony energiájú szavakat, mint a
"drogos", "harcosok", vagy olyan vallási szavakat, mint az "istennő", "imádság".
A magasabb dimenziókban senki sem használná ezeket a szavakat, mert ezek egy
alacsony negatív frekvenciát sugároznak, és ezért alacsony negatív frekvenciában
tartanak benneteket. Tehát, ha megnézitek a Földön lévő úgynevezett spirituális
videókat, akkor azt láthatjuk, hogy még 1%-uk sem spirituális, és valójában csak
gátolnak másokat a fejlődésben. Tehát a spirituális tanuló, mindig figyelni fog
a videó energiájára, függetlenül attól, hogy a beszélő híres, entitásokat
közvetít, szép, vagy könyveket árul - mindezek a dolgok nem fontosak. A
legfontosabb dolog az, hogy a beszélő a legmagasabb fény valódi kozmikus
szeretetfrekvenciáját sugározza-e - csak ekkor segít igazán fejlődni másoknak a
videó.
Ezek a hasonló kívánalmak azon videók esetében is, amik azt állítják, hogy a
plejádiaktól közvetítenek. A legtöbb ilyen videó nem tőlünk, a plejádiaktól
ered, és ezek rossz hírbe keverik a valódi plejádiakat. Egy valódi pleajádiakról,
vagy más spirituális földönkívüliekről szóló videó, sohasem számítógépes hanggal
készül, mert mi mindig törődünk a szerető energia kisugárzásával. Csak a szürkék
beszélnek robot hanggal, mert a legtöbbjük android. Ha egy olyan videót láttok,
ami azt állítja, hogy a plejádiaktól közvetít, akkor az első dolog, amit meg
fogtok nézni az, hogy a beszélő egy valóban spirituális ember-e, nem pedig egy
számítógépes hang. Érezni fogjátok a személy és a videó energiáját. Meg fogjátok
látni, hogy az információ az önmagatokon való munka által azon van-e, hogy
segítsen nektek a saját mesteretekké válni.
Egy hamis videó csak jövőbeli eseményekről beszél, hogy várjatok valamire, és
megzavarjon benneteket a belső fejlődéseteken való munkában. A hamis videókban
10%-ban helyes dolgokat mondanak, hogy fenntartsák a figyelmeteket, és 90% hibás
dolgokat, hogy megakadályozzák számotokra, hogy személyes belső spirituális
tisztítást csináljatok. Valamint, hogy inkább várjatok arra, hogy néhány
földönkívüli megcsináljon minden munkát nektek. Ezeket a videókat főleg az
Illuminátusok, az NBH (NSA), és hasonló ügynökségek készítik, illetve olyan egós
emberek, akik sötét energiák által vannak manipulálva. Ahogy a korábbi részekben
elmondtam, ezen bolygón lévő sötét oldal nem szereti a fénymunkásokat, vagy a
plejádiakat, és megpróbálnak hiteltelenné tenni bennünket azáltal, hogy
hazugságokat mondanak rólunk, hogy manipulálják a tudatlan embereket. A sötét
oldal évezredek óta támad bennünket fénymunkásokat. Az 1960-as évek óta
beszivárogtak, és a sok könyvben lévő téves információval manipulálják a
spirituális, ezoterikus mezőt a Földön, hogy gátolják a földi emberek
spirituális fejlődését.
Egy igazán spirituális ember azáltal tud megkülönböztetni egy valóban
spirituális könyvet egy hamistól, hogy megnézni a könyv által létrehozott
energiát. A fény dimenzióiból és a jóindulatú földönkívüliektől származó valódi
hiteles információ ritka, és mindig a szívben illetve a tudatosságban lévő
kozmikus szeretet fejlesztéséről szól. Mivel csakis a szívben és a tudatosságban
lévő kozmikus szeretettel vagytok ráhangolódva a Forrásra, és a fény magasabb
frekvenciáira, az Istennek hívott energiára. Tehát egy olyan ember, aki ebben az
életben komolyan akar spirituálisan fejlődni, az a kozmikus szeretet energetikai
lenyomatát fogja keresni a videókban, a közvetítésekben, és a könyvekben. Ahogy
minden videómban elmondtam, a kozmikus szeretet a kulcs ahhoz, hogy ajtót
nyisson a magasabb tudatosságra és a magasabb dimenziókra.
Igen, sokan vannak olyanok ezen a bolygón, akik nem hisznek ebben, de ezek az
emberek tudatlanok, tudás nélküliek, nincs személyes tapasztalatuk a fény
energiájával. Legtöbbjük olyan valódi démonok által van manipulálva, akik
manipulálják a gondolataikat, érzelmeiket, szavaikat és tetteiket. Ez az, amiért
gyűlölik a fénymunkásokat, gyűlölik a fény és szeretetenergiát, és sértegetik a
plejádiakat. Néhány földi ember csupán tudatlan, a középkori hitrendszerek, a TV
illetve a média agymosása által van manipulálva. Tehát ne hagyjátok, hogy ezek
az emberek megzavarjanak benneteket! Sok életre van szükségük ahhoz, hogy a
tudás egy magasabb szintjére fejlődjenek. Ez az, amit önmaguknak választottak.
Az élet célja, hogy fejlesszük a tudatosságot, az egyetemes kozmikus szeretetet
Mindenki a saját tudatossági szintjét teremti meg. Minden tanulónak megvan a
képessége arra, hogy gyorsan fejlődjön, vagy pedig elbukjon, a sötétségben
maradjon, és sok életen át nagyon lassan tanuljon. Amikor egy lélek elhagy egy
bolygót, az egyetlen dolog, amit magával visz, az az elnyert tudás, bölcsesség,
és a tudatosságban lévő energia. Ez lesz a tudatossági szintje a következő
életben. Egy spirituális tanuló, a szívben és a tudatosságban lévő kozmikus
szeretet belső fejlődésére fog összpontosítani...
A kozmikus szeretet lényege az egyetemes jóakarat, tisztelet, őszinteség, és
együttérzés
...és meg fogja védeni magát bármilyen fajta negatív gonosz energiától, vagy
személytől. Mindannyian a Kozmikus Tudatosság, az Istennek hívott energia részei
vagyunk. A mi felelősségünk a kozmikus energiát, a szívben és a tudatosságban
lévő kozmikus szeretettel együtt felhasználni minden jóra. Ez az, ahogyan a
magasan fejlett bolygókon élünk, és az, amiért rá vagyunk hangolódva a Kozmikus
Tudatosságra - a Forrásra. A szívben és a tudatosságban lévő kozmikus szeretet a
fő cél - ez az élet célja.
A Föld bolygó kaotikus társadalmában, néhány földi ember elkezdett harmóniával
és békével rendelkezni - kívül a bűnös rabszolgarendszeren, manipuláción,
hitrendszereken, és háborúkon. Egészséges lenne saját önellátó házakban és
kertekben élni, a természet pihentető helyein. Azoknak, akiknek megvan a
lehetősége ilyen helyeket teremteni, minden erejüket és képességüket arra
kellene használniuk, hogy ezt elérjék. Ők szabadon küldhetnek nekem privát
üzenetet a Youtube-on. Ez fénymunka, és pozitív karmát hoz létre, mert segít a
bolygónak meggyógyulni és fejlődni, valamint megmutatja a jóindulatú szerető
földönkívülieknek, hogy néhány földi ember készen áll az összeköttetésre, mivel
úgy kezdtek el élni, mint a más bolygókon lévő magasan fejlett emberek.
Ne hagyjátok ki az össze korábbi videóm megnézését a "Kozmikus szeretet a
megoldás mindenre" sorozatomból! Minden alkalommal, amikor megnézitek őket,
nagyobb tudást és bölcsességet értek el, valamint fogadjátok a magasabb
dimenziókból származó beágyazott fényfrekvenciákat. Ez segíteni fog nektek
fejleszteni a szívetekben és a tudatosságotokban lévő kozmikus szeretetet,
segíteni fog számotokra elsajátítani az életeteket, valamint abban hogy
gyógyító, szerető fény legyetek mások számára.
A gondolataink és az érzelmeink megteremtik a valóságunkat. Ragyogjon hát a
szerető fényünk, és teremtsük meg a kozmikus szeretet valóságát, mert ez az élet
célja!
Jóindulatúnak és kedvesnek lenni az élet célja, és a bölcsesség, intelligencia,
és boldogság alapja
Alaje - a plejádi csillagrendszer fénydimenzióiból leszületett
Ezt a filmet Alaje a plejádi, spirituális emberek, és más bolygókról illetve
dimenziókból származó fénylények energetikai támogatásával, valamint sok földi
erőfeszítés és költség árán gyártotta le, hogy segítsen a földi embereknek
kifejleszteni az egyetemes szeretet tudatosságát.
(C)2017 - Alaje a plejádi
www.youtube.com/user/777ALAJE